2016. március 1., kedd

Leander magokból született leandereim montázsokon

             Leander gyerekeim sokadik kiadásban!
-
 -

-
Érdekes lehetőség jutott eszembe a napokban, mégpedig az, hogy a saját magjaimból életre keltett leandereim képeit montázsokon bemutassam. Persze több hasonló próbálkozásom volt már eddig is, ez a blog is kifejezetten ezen okból jött létre, de azok a beírások másról is szóltak. Ráadásul mostanra már talán tényleg elmondhatom, hogy olyanok, amilyenek! Ezek a montázsok lehetőséget adnak arra, hogy az évek során történő esetleges változásokat is észlelhessük, hiszen több év képeiből gyűjtöm össze az anyagot. Az csak mostanában jutott az eszembe, hogy valamelyik meghatározott helyre kellett volna tenni az első, és az utolsó képeket, hogy éreztessem az évenkénti változást, de most már nem kezdem újra. Talán majd egyszer.
Persze a képek minősége nagyon nem egyforma, részben azért, mert 4-5 fényképezőgép anyagából jött létre a végeredmény. Igaz, a legrégebbi képeket hanyagoltam is, ha lehetett, mert nagyon természetellenes színeket produkált az akkori fényképezőgép, de olykor azokra is szükség volt a teljesség kedvéért. Ám sajnos nem csak pozitív jellegű változást mutatnak a képeim, hiszen tudjuk, hogy az aktuális időjárás is mennyire befolyásolhatja a színeket. Szóval tutinak semmi következtetés nem vehető, de azért jó móka volt csinálni ezeket a montázsokat! Idővel majd igyekszem beírni a kelés időpontját, a szülőket és megpróbálok beszámolni az alapvető változásokról. Most csak néhány alapvető tényt és következtetést teszek hozzájuk. Pontozom őket 10-ig, mert képről nem annyira könnyű dönteni, ám én itt élek közöttük! :-) De ez az elkövetkezendő nyár nekem is sok örömöt ígér, történt a kertünkben egy változás, miután a leandereim sokkal, de sokkal több napot fognak kapni, és remélem ez majd meg fog látszani virágzásuk intenzitásán is! A pontozás talán inkább az érzelmeimet mutatja, mint a minőséget, de a kettő azért többnyire együtt jár! :-)
-

  
Megjegyeznék még valami érdekeset, amit akkor, amikor az első magokat vízbe tettem, még nem gondoltam át. Ez az, hogy az én kertemben is volt már két "magonc", az egyiket egy gödöllői kertészetben vettük névtelenül, ezért lett "Kis gödöllői" a neve, szerintem az a kettő darab volt csak belőle, amiket én akkor megvettem. Mindig is kellemesen formálható és főleg rengeteg érdekes pinkes színű, ám relatív kicsi virágot hozott. A másikat egy kertészeti boltban vettem, Korall néven, ehhez hasonlót sem láttam senki másnál soha..., szóval nem jegyzett leanderek, de nagyon jó szülők!:-) Sok szép és érdekes leandergyerekem származik tőlük! A "pedigré" nem feltétlenül szükséges, de valahogyan attól mindig tartózkodtam, hogy magoncom magjából vessek. Nem is tudom igazán, hogy miért, mert teljesen nyilvánvaló, hogy minden leander magonc volt valamikor, akkor is, ha van "keresztlevele", és akkor is, ha nincs. A nemzetközileg ismert fajták között is vannak kisebb és nagyobb virágúak, formásak és kevésbé formásak, érdekesek és kevésbé érdekesek. 
De leanderek, és ezért szeretjük őket!
-
Akkor jöjjenek a montázsok, és melléjük néhány fontosnak vélt gondolat. Külön kis képen az elsőként fényképezett virágaik láthatóak, de ez gyakran több évvel a valóban első virág nyílása után készült, hiszen 2000-ben vetettem magokat először, és csak 2006-ban lett fényképezőgépem. 
 


-        

-
Mézeske (2007, Pucci)
(Little Honey, Hönigchen)   8.5 pont
-
Azon kevés magoncom közé tartozik, melynek már csak ránézésre sem kétséges legalább az egyik szülője, ami jelen esetben az Angiolo Pucci volt.  De ettől függetlenül összetéveszthetetlenek egymással. Ennek a virágnak a "texturája" az, ami leginkább megfogott, talán kicsit olyan, mintha viaszból lenne. Hibája, hogy viszonylag kicsik a bugái, olyan talán nem lesz sosem, amilyen az "anyja", hogy beborítja az egész növényt a virágaival. De a szemet vonzza finomságával, hatásos színével.                    
------
-
 
-
-
Rózsaszín álom (2007, Korall)
(Pink dream, Rosa traum) 
8 pont
-
Ha van kép, ami magáért beszél, hát ez az! Különösen nem extra, mégis gyönyörű, talán tényleg szinte álomszerű. Bőven virágzik hatalmas bugákban.
 ------ 
-
 
-
-
Sellő (2004, Virginie)
(Mermaid, Meerjungfrau) 8.5 pont
-
Egykor voltak olyanok, akik kételkedtek abban, hogy ez a leanderem valóban magról nőtt nálam, mert hogy annyira hasonlít egy ismert fajtához, a Marie Mauronhoz. De akkor, amikor még az első generációval született, nem is hallottam azokról a különleges külföldi fajtákról, és azóta sincsen Marie Mauron leanderem, így összehasonlítani sem tudom őket. Gyönyörűek a virágai, nagyon dúsan virágzik, tömött bugáival az egyik legszebb leanderem.  Ám mint növény égbeszökő, gyakori metszést kíván. 
------
-

-
-
Ametiszt (2004, Louis Pouget)
(Amethyst, Amethyst) 9 pont
-
Nagyon kevéssel tér el "anyjától", a Luise Pougettől, de azért eltér! Növekedésében, leveleiben, virágának színeiben és finomságában egyaránt más. Még nem tudom, hogy milyen lesz nagyobb korában, de fácska szeretne lenni, az biztos. Izgatottan várom! A pontozáshoz talán még korai.
------ 
-

-
-
Andrea kedvence (2000, Jannoch) 
Andrea's favorite 9.0 pont
-
Nem annyira népszerű leanderem, mint amennyire szerintem megérdemelné. Nem véletlen, hogy a kedvencemnek választottam, mert bár talán nem annyira látványos, de minden lehetséges jó tulajdonsága megvan: tökéletesen alakítható forma, kicsi és szép erős levelek, amik ellent állnak az atkáknak, formás, különös magenta színű virágok, melyek leanderek között a lehető legjobban ellent állnak az esőnek. Talán csak valami éktelen hosszú szempilla hiányzik neki ahhoz, hogy tökéletes legyen! Bár az első generációba tartozik nem jutott soha eszembe, hogy más leanderemnek is adhattam volna ezt a nevet! De van egy nagyon különös tulajdonsága: nem szereti a nagyon sok és nagyon erős napot! A levelei olyan helyen hajlamosak megégni, a virágai meg kifejezetten kisebb napfényen, mint árnyékban. Nekem ez a tulajdonsága is nagyon tetszik, hiszen oly részeit is díszíthetem a kertemnek vele, ahol nincs közvetlen déli napfény.
------
-

-
    Hamvadó parázs (2000, Emile Sahut)
(Smoldering EmbersSchwelende Asche) 
8 pont
-
Hamvadó parázs nevet adtam ennek a leanderemnek. Lehet, hogy a képekről nem jön le, de olykor szinte feketés beütések vannak a ..., talán kimondhatóan piros virágokon, erről jött az ötlet a névhez. Olykor kicsit tölcséres virágformája nem annyira tetszik, de mégis a legjobban sikerült magoncaim egyike. Valójában nem én vagyok az, aki a legjobbat kihozta belőle, hanem valaki, akit azt hiszem mindenki ismer leanderes körökben. Neki is adtam a hajtásaiból, aztán egyszer meglátogattam, és csodát láttam az asztalán! Kétkedően néztem rá, mire igenlően bólogatott! Nem mondhatok mást, mit hogy döbbenetes volt! Nálam csak 8-as, nála 11-es a 10-ből! Még nem tudtam rájönni, hogy nálam miért nem olyan szép.mile hangulatjel
------
-
 -
-

Angyalka (2007, Angyalszárny)
(cherub, Cherub) 8.5 pont
-
A képeket látva talán igazságtalan vagyok a pontozással, de ennek a leanderemnek is van egy nagy hibája. Konkrétan az, hogy keveset virágzik..., de ha igen, akkor nehéz lenne nem imádni! Azt hiszem, hogy gyönyörű a virága minden tekintetben.
 ------
-

-
-
Anyakirálynő (2007, Virginie)
(Quenn Mother, Königinmutter) 8.5 pont
-
Nem túl szép ez a név, de olyan nagyok, ám mégis talán egyszerűségükben is fenségesek a virágai, hogy ez jutott az eszembe róla. Lehetett volna óriáskerék is, de az nem illett volna hozzá:-) Mint látni is a képen, a nagy virágokhoz erős szirmok is társulnak. De hiába mindez a különlegesség, mégis "csak egy rózsaszín".
                                     ------
-
-

Csillagpilla (2007, Kis gödöllői)
(Starry Lashes, Sternenwimpern) 8.5 pont
-
Kár, hogy nincs róla olyan képem, ahol vonalzó van mellette, hiszen hatalmasak a virágai. Ráadásként ez a kiterült forma is nagyon jól áll neki, még nagyobb hatást kelt. A színe rikító, van aki szereti, van aki nem. Én talán a lágyabb leanderekért vagyok oda, olyan: "tán csodállak, ámde nem szeretlek" kapcsolatunk van :-)
                                    ------
-
-
-
            Csillagszemű(2007, Kis gödöllői)
          (Starry eyed, Blauäugiger)7.5 pont
-
A pillátlanság majdnem olyan izgalmas egy leandervirágnál, mint a hosszú pilla, mert különlegessé teszi a virágot. Ám ezt a  leanderemet kicsit mindig elhanyagoltam, a kevés napsütötte helyeket más, értékesebbnek hitt fajták kapták. Így igazán talán nem is tudom, hogy mire lenne képes, ha megfelelő elbánásban részesülne. Ezen a nyáron majd bizonyíthat, sütni fog rá is a nap!
  ------
-

-
-
Csillagszóró (2007, Kis gödöllői)
(Sparkler, Wunderkerze) 9 pont
-
Amikor erről a leanderemről írok, mindig el kell mondanom, hogy milyen hálával tartozok miatta valakinek! Az első magokat még 2000-ben vetettem, majd utána 5 évvel később  ismét. Az utóbbi esetben már nagyon elszaladt velem a ló, egyszerűen nem fértem el, és végső lehetőségként felajánlottam fórumozós társaimnak, hogy vigyenek el egy-egy tálcányi leandermagoncomat, neveljék őket, és ha majd virágoznak és lesznek köztük különlegességek, akkor azokról hajtást juttassanak nekem vissza. Érdekes módon csak "egyvalakinek volt nagy szerencséje" ezzel az üzlettel, mert nála szinte csak érdekességek nyíltak. Nekem meg azért volt szerencsém, mert ő nem csak értesített engem erről, nem is csak hajtást adott, hanem nevelt is nekem kis növénykéket belőlük. Közülük ez a Csillagszóró néven jegyzett (ő adta neki a nevet) leanderem is így került vissza hozzám. Az biztos, hogy leandereim egyik legkülönlegesebbike. Köszönöm Vali! :-)
A színét sajnos eléggé változtatja a fény és az elnyílás arányában, de valóban csillagszóró szerű pillái kárpótolnak egyéb hiányosságai miatt.
------
-
 - 
-
Csipkerózsika (2007, Virginie)
(Little Lace Rose, Spitzenröschen) 8 pont
-
Neki is van ám története, valamikor réges régen, a 2008. év táján lett egy csodálatos leandervirágom. Olyan szép volt, hogy elállt tőle a lélegzetem. Pillecukor nevet adtam neki..., valahogy az jutott eszembe róla:-) Aztán eltűnt, évekig nem találtam, minden metszett leander nyílásakor reménykedtem, hogy hátha, hátha..., de nem! Tavaly egy leanderes ismerősön zengedezett nekem arról, hogy van tőlem egy kicsi, gyönyörű rózsaszín leandere, meg is mutatta a képét. Eleinte nem rémlett semmi, de a leandervirág tényleg szép volt..., és kezdett izgatni a dolog, melyik is lehetett az!? Keresni kezdtem a rózsaszínek között..., aztán megtaláltam, beazonosítottuk, elneveztem Csipkerózsikának, mert hogy a szépsége fel sem tűnt nekem évekig, mintha csak aludt volna. :-) Talán a következő szezonban jöttem rá, hogy minden bizonnyal ő volt az elveszettnek hitt Pillecukor! Azért is szúrtam be ide az első virágok képeit, hogy látható legyen, mennyire nem tekinthető véglegesnek az első virág! Persze genetikai vizsgálatot nem végeztettem, de 99 %-ig biztos vagyok abban, hogy ő az a titokzatos szépség..., csak kissé megváltozott.
   ------ 
-

-
-
Csodapink (2007, Kis gödöllői)
(Wonder Fuchsia, Pinkwurder) 8 pont
-
Elég sokmindent tapasztaltam már leanderes szórakozásaim alatt, de ekkora színkülönbségeket még nem igazán észleltem más leandernél. Szerintem évekbe is telt, mire összeállt bennem a kép erről a változatosságról! Persze ennek biztos egyik okozója az is, hogy híresen rossz könyvelő vagyok, így aztán érnek néha meglepetések..., meg sajnos néha biztos másokat is! Elnézést kérek ezúton is! Az első virága a baloldali középső volt, a színe még nem annyira izgalmas, de a mérete hatalmas volt! Aztán az évek során méretre fogyott, de színben gazdagodott. A napsütéses órák száma viszont továbbra is jelentősen befolyásolja a színét!
                                    ------
-
-
-
Extravagánsok (2004 ?)
(Extravagant, Extravagant) 7.5 pont
-
Egy cserépben két magonc..., így jár az, aki nem tud mértéket tartani magoncainak számában! De az ilyesmi olykor jól is jöhet, lehet következtetéseket is levonni. Ez az eset is jól példázza, hogy többnyire se nem egyformák, se nem nagyon erősen különbözőek az egy magtokból nőtt magonckák. Valójában az az igazság, hogy együtt maradtak, mert igazán nem olyan különlegesek, ám nekem fontosak. Hogy miért is adtam nekik ezt a nevet? Csak mert ez jutott róluk az eszembe, amikor nézegettem őket.
                                    ------
-
 -
-
Éjkirálynő (2000, Emile Sahut)
(Queen of the Night, Königin der Nacht)
8.5 pont
Vannak meghatározó pillanatai a leanderes   életnek, egy ilyen pillanat volt az is, amikor ennek a leanderemnek az első virágát megláttam! Sajnos fotómodellnek nem igazán jó, meg mint növény is hagy kívánni valókat maga után, de tény, hogy a "szempillái" rabul ejtenek mindenkit, aki ránéz. Mint növény nem érdemel nagy dicséretet, de mint virág, lenyűgöző. Elég gyengécske az ágrendszere és nem is virágzik túl sokat, de ígérem, hogy megéri várni rá!
------

 -
-
Tünemény (2007, Alsace)
(Phenomemon, Phänome ) 9.5 pont
-
Ez a kis Tünemény duplán rászolgált a nevére. Egyrészt, mert "eltűnt " a házból, miután "kölcsönadtam", de talán a fontosabb ok, hogy valóban olyan gyönyörű a virága, akár egy "tünemény"! Mintha nem is virágból lenne, hanem porcelánból! Igaz, a dús virágzás nem erőssége, de a minőség kárpótol a mennyiségért! Szerencsére visszakaptam, és imádom!
                                     ------
-
 -
-
Hamupipőke (2000, Rosa semplice)
(Aschenputtel,  Cinderella) 8.5 pont
-
Az ilyen munkákban az a legkedvesebb, amikor haladok a képekkel, és a szívemben tényleg mindig új és új hangok jelennek meg, mindig új érzések, amik sok-sok emlékből tevődnek össze! Ez a kis Hamupipőke bizony sok gondot okoz, de tán a sok gondot okozó gyerek is több emléket hagy maga után. Azt gondolom senki nem látja úgy, hogy ne lenne gyönyörű, de..., imádják az atkák és jelentősen halványodik a színe a kinyílástól elvirágzásig. Ez talán a baloldali középső képen látszik a legjobban! Az nagyon klassz benne, hogy általában egyszerre nyílik rajta több virág! De sajnos van egy kis genetikai hibája is, az egyik szirma másnapra kicsit elfordul.  Ez az egyénisége :-( Megjegyzem mint érdekességet, hogy három hasonlóan nagy és fehér középpel rendelkező leanderem van, kisebb különbségekkel, de az a ferde szirom sajnos mindháromnál jelentkezik a nyílást követő második napon.
                                      ------
-

-
-
Harmónia (2007, Virginie)
(Harmony. Harmonie) 9 pont
-
Amikor így haladok sorban a képekkel, gyakran felteszem magamnak azt a kérdést is, hogy vajon miért pont ezt a nevet adtam ennek és ennek a leandernek? Persze van, amikor ez egyértelmű, de erre a leandervirágra talán nem éppen a harmónia a legjellemzőbb. Vagy igen? Önmagával tényleg harmonikus, következetes, de élénk színeivel, nagy pillájával inkább tűnik izgatónak, mint harmonikusnak. Lehet névadáskor arra a magabiztos szépségre gondoltam, amit mutat, nem okoz meglepetéseket..., egyszerűen csak mindig szép! Eséllyel versenyezhetne a "legszebb rózsaszín leanderem" címre! :-)
                                   ------
-
-
-
Hófehérke (2000, Kis gödöllői)
(Snow White, Schneeweisschen) 8.5 pont
-
A Hófehérke különlegessége leginkább az, hogy egy erősen ciklámen anyuka mellett tényleg szinte mondhatni hideg és sosem változó fehérséggel látja a felszínes vizsgálódó. Ha jobban megnézzük, igyekszik valamit mutatni az anyukájából a szárán , bimbóján és olykor a szirmain is. Nagyon szép , nagyon dúsan virágzik, nagyon szeretem.
 ------
-

-
-
Hókristály (2007, Mont blanc)
(Snow Crystal, Schneekristall)
8.5 pont
-
Különlegesen nagy és porcelánfehér virágain túl érdekessége, hogy nem szimpla a virága, nem is telt, hanem a kettő közötti, és rendkívül változatos formákat mutat, vagy olykor éppen egészen egyforma "uncsi" virágai vannak. Mi több, néha képes olyan "szétesett" virágokat is produkálni, amilyeneket Gotsis asszony néhány leanderénél is láthatunk. Nem tudtam még rájönni, hogy mi okozhatja ezt a különlegességet. Amúgy igazán elegáns, erős, inkább világoszöld levelek, vakító fehérség jellemzik..., büszke vagyok rá, de nem tartozik a kedvenceim közé.
------
-

-
 -
Liláspillás (2004, Virginie)
(Lilac Lashes, Lila Wimpern) 9 pont
-
Nem tudom nem azt mondani magamban még én is, amikor meglátom a fenti montázs nagy képét, hogy: húúú! Mindig meglep, pedig tényleg, tud ilyeneket produkálni! A színe, a pillája, a tölcsére..., ámulatba ejt minden alkalommal, ha ránézek! Mint növény "rendetlen", de kevés leander tökéletes!
------
-
 -
-
 Magenta 1 (2000, Kis gödöllői)
(Andrea’s Magenta 1,  
Andreas Magenta 1 ) 9.5 pont
------
-
-
 Magenta 2 (2000, Kis gödöllői)
(Andrea’s Magenta 2,  
Andreas Magenta 2) 9.5 pont
-
A fenti Magenták cirmosságáról és nem cirmosságáról fontos tudni, hogy nem egy növényről van szó, hanem két növényről, amik egy cserépben fejlődtek, ám érdekes módon sosem virágoznak egy időben. Van még kettő ilyen párom, azok is jelentősen másak, itt azonban nem tudom követni a különbségeket. Most a képeket alaposabban szemügyre véve végre láttam valamit a kettő Magentám között a szempillák alapján. Így válogattam a képeket a montázsokhoz, és véletlenül a szempillák állása és a cirmosság mintha tendenciát mutatna. Az tűnik leginkább nyilvánvalónak, hogy mindkét Magentámat (kettő külön növény) az időjárás befolyásolja, de az biztos, hogy genetikailag nem egyformák, csak közeli testvérek. Az, hogy nem kap 10 pontot csak azért van, mert kell még hagyni lehetőséget más versenyzőknek is!
                                                     ------
 -

-
-
Méhkirálynő (2007, Korall)
(Quenn Bee, Bienenkönigin) 9 pont
-
Ennek a leanderemnek elképesztően izgalmas volt az első virágzása, de a későbbiekben egyre kevésbé volt érdekes. Szegényt állandóan metszettem, remélve, hogy hátha..., hátha! De nem, soha többé nem nyílt olyan szépséges virága. Mondjuk a mostaniak sem csúnyák, sőt..., csak ne lenne vele szemben az az elvárás bennem, hogy bárcsak ismét olyan lenne! Sokszor felhozom példaként, hogy türelem, várni kell néhány virágzást, míg végső eredményt hirdetünk!
                                    ------
-
 -
Mézespuncs (2007, Korall)
(Honey Punch, Honigpunsch) 
9.5 pont
-
Talán mind közül a legkedvesebb leanderem, lehet érzelmi okok miatt is. Az első magoncaim között volt, és nagyon nagy örömöt okozott! Aztán sokáig nem láttam a virágát, mert meg kellett metszenem, nagyon izgultam, de átment a próbán, nagyjából ugyanolyan, mint kezdetben volt. Csak és kizárólag azért nem adok neki 10 pontot, mert a levelei kissé sárgásak. Ezért is igyekszem többnyire sötét háttér előtt fényképezni! :-)
 ------
-
 
-
-
Narancsszoknyás balerina 
(2007, Luteum Plenum)
(Ballerina in Orange, 
Ballerina 
mit orangem Rock)  10 pont 
-
Nem igazán lehetne okot találni arra, hogy ne legyen 10 pontos ez a leanderem. Igazán nem is tudom kell-e bármit írnom róla. A Luteum Plenum biztos mosolyogna, ha ránézne, de az sajnos már nincs meg, valaki másnak a kertjét díszíti. Sok leanderemtől meg kellett válnom az újakért, de nagyon nem bánkódom emiatt. Sokan csodálkozhatnak ezen, de csak azt hiszem azok, akik nem tudják milyen érzés ránézni egy olyan leanderre, ami a mi kertünkben röpködő méhecskéknek, és persze a magunk áldozatos munkájának köszönhetik létezésüket.
------
-
 
-
-
 Opálszemecske (2007, Maria Gambetta)
(Little Opal Eye, Opal-Äugchen) 9.0 pont
-
Kis tündér..., ez volt az első gondolatom ettől a látványtól, ahogy görgetem lefelé az oldalt. Olyankor szeretem igazán, amikor a szirmai porcelánhoz hasonlóak, vagyis kifeszülősek. Még nem tapasztaltam ki, hogy ez mikor következik be. Jó lenne az idén vezetni egy naplót..., csak ne lennék erre képtelen! Jó lenne mindről lejegyezni, hogy milyenek napos időszakokban, vagy éppen borús idők után. Jó lenne..., de nem ígérem meg magamnak sem! Csak a virág relatív kicsinysége miatt nem kaphat több pontot.
                                     ------
-
-
-
Opálszoknyás balerina 
(2007, Luteum Plenum)
(Ballerina in Opale, 
Ballerina mit opalem Rock) 8.5 pont
-
Talán valamivel szebbek a virágai mint az anyukájának, és mint növény inkább kisnövésű, mintsem olyan robosztus lenne, mint a Luteum Plenum. A virágai meg talán csak abban különböznek, hogy rendezettebbek, rózsásabbak, mint a Luteumé. Bevallom, érzelmileg nem kötődöm ehhez a fajtához, így sokat mesélni nem is tudok róla, ami ugye nem jellemző rám.:-) 
                                      ------
-
-
-
Pinkszarvacskás (2000, Virginie)
(Fuchsia Liettlehorn, Pink Hörchen) 8 pont
Küzdök vele, ez az igazság. Gyengécske a levélzete, és emiatt az atkák gyakran támadják. Nagyon sokszor kellett már visszavágnom, így gyönyörű kis virágait ritkán látom. Ám úgy érzem, megéri a küzdelmet, mert ritka aranyos virága van! Már ha kijön a lépés. Nagyon izgatottan várom az elkövetkező nyarat, mert sok új, és remélem jó tapasztalat várok tőle annak okán, hogy több napfényt tudok majd biztosítani a leandereimnek.
                                      ------
 -
-
-
Pinktündér (2007, Jannoch)
(Fukszia fairy, Pink Fee) 8.5 pont
-
Mint a képeken is látszik, szép és érdekesnek is mondható virágai vannak, de azért nem igazán értékelhető nagyra. Bár a védelmére legyen mondva, mindig elég mostoha hely jutott csak neki kevés fénnyel, úgyhogy az idén bizonyíthat majd, mert ő is fényben fog fürdeni majd egész nap!
 ------
-
 
-
-
 Szarasztró (2000, Emile Sahut)
(Sarastro) 10 pont
-
Végre ideértem, ezzel a leanderemmel kapcsolatban talán csak azt a negatívumot hozhatom fel, hogy sárgásabb a levele annál, ami igazán jól illene csodálatos virágaihoz. De a 10 pont így is messzemenően jár! Mint virág és mint növény is jó, nekem fa formája van gömbölyded koronával, szeretem így. A "szempilláiról" azt hiszem nem kell külön szólnom! Talán a neve  az, ami magyarázatra szorul, de aki tudja, hogy van egy már korábban elnevezett Éjkirálynőm, hasonló pillákkal, ám légiesebb virágokkal és termettel, az nem csodálkozik ezen a néven!:-)
------
-
 
-
-
-
Szerényke és Lukrécia (2007, Virginie)
8.5 pont
-
Ezeket a neveket biztosan mindenki ismeri..., ők is egy cserépben voltak, így "édestestvérek", és ezek a nevek jutottak róluk az eszembe. Szerényke a halványabb, Lukrécia meg inkább a tölcsérében lévő markáns csíkok miatt érdemelte ki tőlem ezt a nevet. Nem szedtem szét őket, jól megvannak együtt. Azért csináltam róluk magamnak is csemetéket, remélem szépek lesznek önállóan is.
                                     ------
-
 -
-
Szivárvány (2007, Korall?)
(Rainbow,  Regenbogen) 9.5 pont
-
Nagyon hasonlít a Fahajashoz (azt biztos minden leanderkedvelő ismeri), de azért mégis egészen más, mondhatni gyönyörű, ráadásul dúsan is virágzik, akárcsak az anyukája. Sokat mesélni azonban nem tudok róla, amolyan "jó gyerek", mindig hozza a formáját! Nem is tudom miért nem adok neki 10 pontot..., talán csak azért, mert rossz emlékeket idéz! Pontosan nem tudom, hogy mikor született, mert nem én láttam meg az első virágát. Sőt, lehet vannak többen is akik ismerik "Mustáros" néven. Nekem az nem tetszett, és a "szülő jogán" megváltoztattam.
  ------ 
-
 -
-
Átváltozós (2004, Virginie)
(Variable) 8.5 pont
-
Ilyen leanderem jelenleg nincs, de nagyon remélem, hogy lesz valamikor, kapok vissza valakitől. De, mert érdekes, gondoltam itt a helye, hiszen mégiscsak az én leanderem, az én kertemben jött életre. Azt hiszem nem kell sok kommentár a nevéhez, és azt is elárulhatom, annyira nem szeretem emiatt az átváltozós kedve miatt, de azért csak itt lenne egy példányának a helye nálam! 
                                      ------
-
-
-
Sápadt tündérke (2007, Virginie)
(Pale Fairy, Blasse Fee) 9.5 pont
-
Ezt a kis tündérkét tényleg nagyon szeretem, annak ellenére, hogy a metszésével komoly gondjaim vannak, mert igazán csak terebélyesedni akar. Az pedig ilyen kis helyen elég nagy luxus. Ám ha azokat a szempillákat nézem, minden meg lesz bocsájtva! :-) 
------
-
 
-
-
Sárgagyögy (2007, Maria Gambetta)
(Yellow Pearl, Gelbe Perle) 10 pont
-
Azt hiszem egy ilyen szép színű leandernek nem lehet kevesebb pontot adni, mint a maximumot. De okom sem lenne, mert tényleg közel áll a tökéletességhez. Az, hogy sárga, csak a kezdet, de dúsan virágzik, relatív apró és sötét levelei vannak..., azt hiszem jól formázható is, bár ezzel még nincs tapasztalatom, mert nálam sok éves korában már fácska formában kezdte a virágzást. Remélem hamarosan csinos kis bokrom is lesz belőle.
------
-
 
-
-
Tüzesbársony (2007, Emile Sahut)
(Fiery Velvet, Feuersamt) 10 pont
-
Nem tudok semmi okot felhozni arra, hogy ne kapja meg a maximum pontot, annak ellenére, hogy nagy különlegességet nem mutat fel a színén kívül. De talán ennyi is elég ahhoz, hogy csodálhassuk! Az én kis Emile Sahutom igazán kitett magáért, sok szép leanderrel ajándékozott meg. Igaz, voltak nem annyira jók is a gyerekek között, pl. amik egyszerűen ki sem nyíltak, de mi is lenne, ha minden magból tökéletes gyerek születne! 
 ------
-
 
-
-
-
Óriás Korall (2007, Korall)
(Giant Coral,  Riesenkoralle) 
9.5 pont
-
Szép színeivel, hatalmas virágaival az egyik nagy kedvencem. A színeit időjárástól függően változtatja, virágai jól tartják magukat. A legnagyobb képen látható szépsége sajnos csak a múlt, talán ez a leander mutatja a legjobban, hogy az első virágoknak nem szabad még hinnünk. De most is átlagon felül nagyok a virágai, szép a színe.
------
-
 -
-
Vérvörös bársony (2000, Emile Sahut)
(Blood-red  Velvet, 
Blutroter Samt) 9.5 pont
-
Ha van olyan leanderem, amit nem nagyon kell bemutatnom, akkor azt hiszem, hogy ez lesz az. Nem is tiltakozom, mert valóban igazán különleges nagy és vörös virágaival. Ám csalóka dolog ez, mert nem is olyan nagyon nagyok azok a virágok, csak annak látszanak! Mindig meglepődök azon, hogy pl. a Magentának is majdnem akkora virágai vannak, mégsem látszanak ugyanolyan nagynak. De bármennyire jól is néz ki maga a virág, mégsem lehet 10 pontos, mert van egy nagyon rossz tulajdonsága: sajnos a legtöbbször metszésnél és virágzás után is csak egy elágazást hoz, így nagyon nehéz formásra alakítani!:-( Jó lenne ha valaki tudna valami fortélyt ennek a problémának az orvoslására, talán be lehetne kenni valamivel a metszett ágak végét és akkor jobban jönnének ki a hajtások? Annyira bosszantó, hogy fájó szívvel megmetszem, és képes egy, jó esetben két ágacskát hozni! Néha, néha sikerül a három is..., valahogyan ki kellene figyelni, hogy mi befolyásolja! Bár gyanítom, hogy ez nem más, mint genetikai örökség.
 ------
-

-
-
Üstökös (2007, Salmone semplice)
(Comet, Komet) 9.5 pont
 A színei a képek tanúsága szerint elég változatosak, ám mégsem különlegesek, hiszen a legtöbb lazac  színű leander színvilága hasonló. Azonban nagyon különlegesnek találom, hogy virágai pont Üstökös formába rendeződnek, ezért is kapta tőlem ezt a nevet. Remélem sok örömöt fog nekem okozni!
------
-
 -
-
Szélforgó (2004, Luteum Plenum)
(Pinwhell, Windrädchen)  8.5 pont
-
A fehér leanderek viszonylag kis táborában azt hiszem igazán különlegességnek számít szirmai formájával, érdekesen nagy "szarvacskás" pilláival, sárgás közepével. Nem mondom, hogy ha egyet választhatnék a leandereim közül, akkor ezt választanám, de mindig rácsodálkozom, amikor virágzik.  
                                   ------
 -

 -
-
Pinkszemű (2004, Virginie)
(Fuchsia eye, Dunkelrose Auge)
-
Amelyik leanderenek ilyen neonos-pinkes a tölcsére és a szempillája, az azért nem maradhat észrevétlen. Ráadásul egyéb jó tulajdonságokkal is rendelkezik, így ott a helye a kiválasztottak között! Ám sokat írni nem tudok róla, van, és örülök neki!
------
-
 -
-
Gyöngyszem (2007, Salmone Semplice)
(Pearl, Perle)
-
A montázson jobbra fenn látható az a kép, amit a növény első virágáról csináltam. Később sokáig elveszettként gondoltam rá, amikor képen láttam, ám időközben virágozni kezdett egy csinos kis fácskám, és lassan összehoztam a kettőt. Ha jól emlékszem a virágzat érdekes formája miatt Felhőcske volt az első neve, de most már inkább illik rá ez a név. Nem túl különleges a virága, mégis egészen más, mint egy hagyományos Salmone semplice.
------
-

-
-
Anacapri ajándéka (2004)
(Souvenir from Anacapri, Andenken von Anacapri) 
(10 pont persze csak érzelmi okokból:-)!)
-
Ez az egyetlen olyan leanderem, ami nem a saját kertemben nőtt leandermagból nőtt, hanem "szereztem". Illetve nem is én, hanem a férjem.  2004 Anacapri. Ha valakit érdekel a történet, ami engem akkortájt rabul ejtett Axel Munthéról, a neten olvashat róla. Az ő "múzeum-villája" miatt utaztunk oda, és azelőtt a villa előtti metszett sövényben talált a férjem egy magtokot. Sajnos valahogy csak ez az egy érdekesebb növénykém lett belőle, de lett, és ez nagyon fontos nekem! Ha nem lenne pillátlan, talán fel sem tűnik, talán elvész a többi szimpla rózsaszín között, ahogyan valószínűleg a társai is, de így nagyon figyeltem rá! Ha netán egy nyáron valaki arra jár, megnézhetné nekem, hogy milyen az anyukája! :-)



4 megjegyzés:

  1. Üdv! Gratulálok a különleges leanderekhez. Érdeklődni szeretnék, hogy lehet e vásárolni belőlük? Köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :-) Konkrétumot nem tudok mondani, némelyikből van felesleg, másból nincs. Ha pesti vagy, akkor talán összehozhatunk valamit.

      Törlés
    2. Buna ziua!As dori sa cumpăr niște lendri,cum procedez?

      Törlés
  2. Buna ziua !As dori sa cumpăr niște lendri ,cum procedez?

    VálaszTörlés