2012. február 28., kedd

2008 Leanderek csak rózsaszínben





Bár 2008-ban sem volt több rózsaszín leanderem, mint máskor, de ezt az oldalt most nekik szánom, persze azért aktuális kerti képek is lesznek.


A legtöbb ember talán még ma is hajlamos azt hinni, hogy a leanderek "csak" rózsaszínek. Ez természetesen tévedés, de tény, hogy ha van egy fajta leanderszín, amiből rengeteg van, hát az valóban a rózsaszín. Persze azért hiszik sokan, hogy ami leander, az rózsaszín, mert a legtöbbek leanderes emlékei közt ez a szépséges, tömött fürtű rózsaszín virágzat elevenedik meg, ami nem véletlen, hiszen ez a "többszörösen összetett" virágzat a legelterjedtebb a világon.


                             .
Volt szerencsém valamikor régen Algériában járni, ahol több kilométeren keresztül egy kiszáradt patak medrében sorakoztak ezek a fenti képpel azonosítható leanderek.


Az is igaz, hogy a leanderek régi képeken való ábrázolásánál is legtöbbször ezt a fajtát látjuk, én is ilyeneket "örököltem " a családtól, ilyenekkel kezdtem a leanderes "pályafutásomat". A nevükben nem vagyok biztos, talán nem is egyfélék, de valószínűleg Roseum Plenumok, nem feltűnően nagy a virágzatuk. Bevallom, ma már nincs sok belőlük, ahogy oly sokan, én is jobban szeretem a szimpla fajtákat, nem csak jobban tetszenek, de egyszerűbb a kezelésük és általában folyamatos a virágzásuk, ráadásul nem annyira érzékenyek az esőre. Egy hűvösebb, esősebb nyár talán el is múlhat a hagyományosak virágzása nélkül, ilyen volt a 2010-es nyár, tele voltak bimbóval, amik sajnos képtelenek voltak kinyílni.. 
Ilyen virágözönben, mint ami a képen látható (2007), talán minden ötödik évben gyönyörködhetünk, akkor elfogadjuk pár hétig, hogy ez a fajta a leanderek királynője, de amint elkezdenek hervadni, sárgulni a virágok, figyelmünket újra a szimplák felé fordítjuk.



Nevek tekintetében nem vagyok járatos, így ennek a csodaszép fajtának sem tudom a nevét bizonyosan, nem vásároltam, hanem ajándékba kaptam, és nagyon megszerettem. Mme Allen a francia neve. Ez nem rózsás, hanem csak dupla virágzatú, nagyon szép a színe, nagyon jó a virágzási képességge.


Az olaszországi Garda-tó leandercsodáiról sokat mesélhetnék, talán egyszer meg is teszem, de most csak mutatok pár gyönyörűséget, amiket ott volt szerencsém fényképezni:




Ezek a Garda-tavi rózsaszín leanderek többnyire ilyen virágúak, mint ami a lenti képen látható, hoztam haza hajtást a szállásunk kertjéből, és sikerült kigyökeresíteni. Azt hiszem Magaly az ismert nevük. Nagyon szép és nagy virága van itthon is.


Akkor most visszatérek a magoncaimhoz, mert természetesen nem csak a természetben, de az én magoncaim között is a legtöbb rózsaszín. Nem csaltam, amikor ezt a képet készítettem, akkor ennyi féle szimpla rózsaszínem volt, meg lehet jól nézni, nincs köztük két teljesen egyforma! Persze ezt leginkább csak a mániákus leandergyűjtők látják, dehát ez a blog úgyis főleg nekik szól!:-)


Ez az egyik legkedvesebb leanderes képem, valószínűleg egy első alkalommal  virágzó magonc volt, később nem igazán tudtam egyik leanderemben sem felismerni ezt a különleges szépséget, üdeséget. Talán itt még nem írtam le, hogy előfordul olykor, hogy az első virágzás becsap minket, a következő virágzás alkalmával már mást látunk. Annak, aki komoly statisztikát vezet, annak könnyű "tetten érni" a változókat, de sajna és nem vagyok ilyen, a több száz leanderem között nem tudok igazán "rendet" tartani, de talán most...:-)




MAGONCOK, most persze csak rózsaszínben:

Sápadt tündérke: hát nem is tudom, mit írjak róla, a képek önmagukért mesélnek. Maguk a szirmok nem annyira izgalmasak, de a szempillák különlegesek, gyönyörőek, így az összhatás "tündéri":-).


                      --------------------------------------------------------------------------------

Lilás pillás: változó ennek a fajtának a színe, néha tényleg határozottan lilás, máskor sötét rózsaszín, de tudjuk, hogy a leandereknél gyakran van ez így. Jelen esetben nem is olyan fontos a szín, mint a szirom, de leginkább a szempilla mérete! Szegény már tartani sem tudja:-)


                           ------------------------------------------------------------------

Ez a kis gyönyörűség is magoncként született nálam, de azon kevesek közé tartozik, ami azonosnak látszik egy ismert fajtával, amilyenem azonban nekem sosem volt, és most sincs. Én "Kis lilás"-nak hívtam, de mert valójában csak "utánzat", elárulom az eredeti, vagyis helyesebben mondva az ismert nevét: Mme Marie Mauronra hajaz erősen, de nem lehet az, mert nálam jött létre. Mindenesetre színével, virágzási intenzitásával teljesen elkápráztat, az egyik legnagyobb kedvencem! Elgondolkoztató mindenesetre, hogy egymástól messze eső vidékeken ilyen hasonló leanderek születhetnek.


                       -----------------------------------------------------------------------------------

"Anyakirálynő" olyan hatalmas a virága, hogy valami nagyon nagyra gondoltam utalni a névvel, hiszen ez a leandervirág lehetne minden szimpla virágú rózsaszín leander anyja:-) És nem csak a szirmok nagysága, hanem a formája, a feszessége is elképesztő, tényleg fenséges! Mint növényt nem tudom még értékelni, 2011-ben a legtöbb magoncomat visszavágtam, hogy bokrosodjanak.



   Az utolsó kép önmagáért, illetve az "Anyakirálynő" méretéről beszél:-)

-----------------------------------------------------------------------------




Pinkszarvacskás: 2011 nyarán virágzott először úgy "igazán", ez is egybe volt ültetve egy nálánál sokkal energikusabb leanderrel, szétszedtem őket, mert láttam, hogy ennek mindenképpen teret kell adnom. Nagy örömömre szolgált, amikor "megismerhettem igazi valójában:-)
            :

-----------------------------------------------------------------------------------

Még nincs nevük, történetük, majd hamarosan, de legkésőbb nyáron kitalálom:

 Ennek a két leandernek az érdekessége, hogy ugyancsak egy anyától vannak, és kivételesen nagyon hasonlítanak is egymásra viráguk méretét és kissé "szögletes" formáját, valamint növényük habitusát tekintve, csak épp a színük másmilyen. Mivel alapból egy cserépbe voltak ültetve, így ők együtt is maradhattak.





                   -------------------------------------------------------------------------------


                                                        ----------------------------------
 
                                                          -----------------------------


--------------------------------------------------


----------------------------------------------


---------------------------------------

--------------------------------------


------------------------------------






1 megjegyzés: